ÉNEK ÓRÁK

Tóth-Székely Zoltán

Tóth-Székely Zoltán vagyok. 2026-ban végzek a Kőbányai Zenei Stúdióban ének szakon.
Elsősorban előadóművészként dolgozom, mint énekes, színész, szinkronszínész illetve esküvői szertartásvezető és ceremóniamester.

Jelentkezem az órákra

ÉNEK ÓRÁK

Tóth-Székely Zoltán

Tóth-Székely Zoltán vagyok. 2026-ban végzek a Kőbányai Zenei Stúdióban ének szakon.
Első sorban előadóművészként dolgozom, mint énekes, színész, szinkronszínész illetve esküvői szertartásvezető és ceremóniamester.

Jelentkezem az órákra

16 évig csellóztam, több mint 10 éven át játszottam a Tutta Forza zenekarban, akikkel nemzetközi versenygyőzelmek mellett számos külföldi turnén és itthoni koncerten is volt szerencsém fellépni. Az énekléssel 10 éve foglalkozom komolyabban. Énektanáraim közül mindenképpen ki kell emelnem Faith Ildikót és Károly Katalint. Rengeteget tanultam Tőlük.

Hálás vagyok, mert számtalan fellépési lehetőséget kaptam az elmúlt években. Többek között a Kecskeméti Nemzeti Színházban, az Erkelben, a Fővárosi Nagycirkuszban és a legkülönbözőbb könnyűzenei színpadokon. Mégis a saját dalaim írása és előadása motivál leginkább, szeretném megmutatni és elmondani az embereknek, mi minden van bennem.

Az éneklés és az előadóművészet első körben gyakorlás kérdése, később az éles színpadi tapasztalatok segítik leginkább a fejlődést, de igazán akkor érti meg az ember miről szól ez, ha tanítja is. Bizonyos dolgok, csak így kerülnek felszínre.

A tanítás nálam minden esetben az alapoktól kezdődik. Szükséges az izomzat kilazítása, a helyes légzés- és beszédtechnikák elsajátítása, amire a skála gyakorlatokon keresztül tudjuk ráépíteni a megfelelő énektechnikákat. Mindez rendkívül fontos, és éveken át, sőt egy életen keresztül fejleszthető, mégis azt gondolom, hogy ez körülbelül 10%-a annak a képességnek, amire a felszabadult énekléshez és előadáshoz szükség van. A maradék 90% kulcsa a psziché felszabadításának kérdésköre, amiben én is szívesen segítek, de amit végső soron egyéni felelősségünk megismerni és kitapasztalni, hogy számunkra mi működik, és hogyan nyithatjuk meg magunkat, pozitív értelemben, hogyan engedhetjük el minden gátlásunkat a színpadon. Az éneklés tekintetében a testünk és a lelkünk a hangszer. Ez egy önismereti út.

Gyere és fejlődjünk együtt, ha megfelelőnek tartasz arra, hogy tőlem tanulj énekelni!

„Ha teljes szívből énekelsz, megszűnik a félelem!”  

– Tóth-Székely Zoltán

Jelentkezz tanárunkhoz még ma!

A jelentkezésedet követően felvesszük Veled a kapcsolatot, további egyeztetés céljából a megadott elérhetőségeid egyikén.






    A szállítási / számlázási adatokat e-mailben egyeztetjük majd.









    Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatóban, illetve az Általános Szerződési Feltételekben leírtakat.

    Jelentkezz tanárunkhoz még ma!

    A jelentkezésedet követően felvesszük Veled a kapcsolatot, további egyeztetés céljából a megadott elérhetőségeid egyikén.






      A szállítási / számlázási adatokat e-mailben egyeztetjük majd.









      Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatóban, illetve az Általános Szerződési Feltételekben leírtakat.