Ha a zenetanulásra gondolok, megannyi dolog mellett elsődlegesen a tanári felelősség jut az eszembe. Sok-sok egymástól független tapasztalat, hallott történet, vagy figyelemmel kísért zenei karrier nagyon hasonló irányba mutat. Ezekre (is) alapozva leírok néhány gondolatot.

Véleményem szerint a zenetanulás kezdetén (és későbbi szakaszaiban is) a tanár elsődleges feladata az, hogy megtalálja a lehető legmotiválóbb példát a tanítvány számára. Épp úgy, ahogy egy aktív zenésznek/zeneszerzőnek szüksége van inspirációra az alkotáshoz, úgy van szüksége inspirációra egy tanulónak ahhoz, hogy gyakoroljon. Mindegy, hogy honnan jön az inspiráció. Magunk találunk rá, a barátunk küldi át, vagy a tanárunk mutatja, a lényeg hogy folyamatosan jelen legyen, mert főként ez határozza meg a tanulás minőségét, lendületét.

Az inspiráció forrása életkortól és tanulási fázistól függően nagyon különböző lehet (egy műfaj, előadó, vagy maga a tanár), ám az egyértelműen kijelenthető, hogy a zenetanár folyamatos és aktív feladata, hogy segítsen ezt megtalálni a tanítvány számára, és hogy a megfelelő ponton el is engedje az ember kezét e tekintetben.

A zenetanulás fontos szeletei mind külön figyelmet kell hogy kapnak az út során. Az általam legfontosabbnak vélt hármas, a zeneelmélet, a hangképzés (hangszer megszólaltatás) és az improvizáció. Ezek mellett van még egy (sok esetben figyelmen kívül hagyott) faktor, ami elsődlegesen meghatározza, hogy hogyan szól amit játszunk. Ez pedig az, hogy mennyire érezzük komfortosnak magát a zenélést. 

Ha előbb azt határozzuk meg, hogy hogyan “kell” végrehajtani egy dolgot a hangszeren, és ehhez társul egy érzés ami létrejön bennünk, akkor ez az érzés gyakran egy diszkomfort vagy belső feszültség lesz. Ellenkezőleg, hogyha elsődleges szempontként kezeljük azt, hogy végig egy komfortos állapotban tudjunk maradni, és ezt teljes egészében megőrizve hajtsunk végre mindent a hangszerünkön, akkor egyrészt ez a nyugalom egyértelműen hallatszódni fog a játékunkon, másrészt összehasonlíthatatlanul jobb élmény lesz, és valójában ez a lényeg. 

Talán az éneklés a legjobb példa erre. Mindenki hallott már olyan embert énekelni, akit teljes nyugalommal és jó érzéssel hallgatott, és olyat is, akin hallatszott, hogy számára is nehéz/feszült az éneklés, és szinte izgulni kellett érte az előadás közben. Ez pontosan így zajlik minden más hangszernél, így a gitárnál is.

Számomra ezek a legfontosabb irányvonalak, ezek alapján tanítok. Természetesen egyéntől függően mindenkivel más-más területre fektetünk nagyobb hangsúlyt a közös munka során.